Dióhéjnyi filmszövegfordítás

Amióta az eszemet tudom, a „magyarhangok” bűvöletében élek. Rajongok a szép orgánumokért, ezért szenvedélyem a színház mellett a szinkron. Élesben először Varga T. József mellett figyelhettem meg, hogyan zajlik az élet egy szinkronstúdióban. Mindmáig az az etalon számomra, amit tőle a Film6ár apró műtermeiben tanulhattam.

Néhány éve írtam a filmszövegfordításról egy rövid összefoglalót. Ezt szeretném most ide átmenteni.

A filmek szövegét háromféleképpen szokás más nyelvekre átültetni: feliratozás, hangalámondás vagy szinkronizálás útján. E technikák alkalmazása egymástól függetlenül, de egymást kiegészítve vagy egymással párhuzamosan is történhet egy adott mozgóképes alkotás esetében.

Vannak országok, ahol a filmeket a moziban és a televízióban egyaránt kizárólag eredeti hanggal vetítik, így a fordítási módozatok közül egyedül a feliratozást használják. Régebben gyakori volt, hogy a moziban még feliratozva, de később a televízióban már szinkronizálva lehetett egy-egy külföldi filmet megtekinteni. Az utóbbi technikához nyilván nagyobb stábot kellett mozgósítani, ebből kifolyólag idő- és költségigényesebbnek számított. Mára azonban elterjedtté vált, hogy a feliratos és a szinkronizált verziót teljesen egyszerre tűzik műsorra, a néző pedig ízlése és/vagy nyelvismerete szerint válogathat.

Bizonyos filmtípusoknál a hangalámondás kedvelt. A riportok például elevenebbnek, pörgősebbnek, a dokumentumfilmek viszont komolyabbnak, tudományosabbnak hatnak, ha kihallatszik a fordított szöveg és megszólaltatója mögül az eredeti beszélő hangja és mondanivalója.

Természetesen egy filmen belül is szükség lehet különböző fordítási megoldások alkalmazására. A legfontosabb cél ugyanis, hogy a fordítás, ha lehetséges, ne vegyen el a filmből, de ne is tegyen hozzá, hanem megtartsa az eredeti alkotást akként az egészként, ahogyan azt az alkotói megteremtették. Mindhárom fordítási mód rendkívüli atmoszférateremtő képességgel bír. Jó érzékkel való megválasztásuk vagy váltakoztatásuk hitelesen tolmácsolhatja az alkotói szándékokat a nyelvi akadályokon átívelve immár egy szélesebb befogadói kör felé.

A filmszövegek fordításának számos sajátossága van.

A filmek szinkronizálása minden esetben az emberi hangok eredeti nyelvről egy másik nyelvre való „átváltását” jelenti. Emberi hangnak minősül az emberi nyelven beszélő állatok, növények, tárgyak, fantázialények beszéde, nevetése, sírása, ásítása, köhögése, tüsszentése, csuklása és hasonlók is. A közreműködők közlésformája értelemszerűen lehet (egybeszélős) narratíva vagy monológ, (kétszereplős) párbeszéd, azaz dialógus, illetve (legalább háromfős) társalgás, vagyis diskurzus.

Angry Chuck
(Varrás: Bodor Fruzsina)

A kész szinkronszöveg a papíron nem folyamatos, egymást követő mondatok szerkesztett rendszere, hanem leginkább a színművek szövegkönyvére hasonlít. Azoktól eltérően azonban nem egyszerűen a szereplőváltásokat érzékelteti, mert egy-egy megnyilvánuláson belül a lélegzetvételenkénti apró töréspontokat is láttatnia kell.

A feliratozás ezzel szemben, az idegen nyelvű feliratok lefordításán kívül, csak a beszédet jeleníti meg, tehát az egyéb hangadásokat (sírást, nevetést stb. lásd korábban) nem. (Ettől eltérnek a hallássegítő feliratozások, amelyek ez utóbbiakat is feltüntetik.)

A feliratozás a megszólalók mondanivalóját igyekszik követni, de egyszerre maximum két sort érdemes a képernyőre/vászonra felrakni, és pontos filmtechnikai szabályai vannak annak, hogy egy sornak maximum hány karakterből szabad állnia, továbbá hány másodpercig szükséges látszania az olvashatóság és felfoghatóság érdekében. Ebből következik, hogy az eseménydúsabb, sűrűbb szövegszövést a fordító kénytelen tömöríteni. A beszélőváltások alapvetően ugyanúgy a látvány és az eltérő hangú beszélők észlelése alapján követhetőek, mint a nem feliratozott filmek esetében.

A szinkronnak muszáj „szájon” lennie, vagyis ha látszik egy szereplő hangadás közben, akkor a szinkronhang is addig és ahhoz hasonló ajakmozgást igénylő módon nyilvánulhat meg. A feliratoknál megengedett némi „ritmuskülönbség”, de nem szabad az egységnek szétesnie. A hangalámondás pedig általában pár másodperccel később indít, mint az alapszöveg, és többnyire itt is, akárcsak a feliratozás esetében, rövidebbre kell szabni a fordított szöveg hosszát, hogy az eredetiből mindig újabb foszlányok juthassanak át a hallgatóhoz. Persze, ha a beszédegységek között hosszabb idő telik el például azért, hogy a látvány koncentráltabb figyelmet érdemeljen, akkor a fordításnak sem kell egyfajta summázatként funkcionálnia.

A filmszövegfordításban azt kedvel(t)em a legjobban, hogy nagyon el kell(ett) találni egy-egy korszak, terület, beszélőközösség vagy figura stílusát, nyelvezetét, szóhasználatát és beszédmódját ahhoz, hogy tényleg autentikus, tényleg működőképes legyen a szinkronizált verzió. Gondolom, a legalapvetőbb tudnivalók vázolásával sikerült érzékeltetnem, mennyi kihívást rejt és mekkora körültekintést igényel mindez.

Vid Gabriella

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s