Párhuzamosok és véletlenek

Végtelen variánsa van az embernek, de a sors játéka, hogy nemcsak nevek ismétlődnek, hanem arcok is. Láthatunk könnyen összetéveszthető ikreket vagy közös magzatlét nélkül is nagyon hasonlító testvéreket. Megfigyelhetjük a családtagok, közelebbi és távolabbi rokonok genetikusan átörökített egyezéseit csakúgy, mint az egymásra hagyományozott szokásokból és a neveltetésből fakadó azonosságokat. Akadnak olyanok, akik hivatalból, és olyanok, akik rajongásból másolnak, utánoznak másokat. Mindig döbbenetes azonban az ezeken is túlmutató egybeesésekkel szembesülni.

Kilencévesen kezdtem karatét tanulni, és sok-sok éven át jártam ugyanabba az egyesületbe egy helyes, de linkóci sráccal, akinek kábé ugyanolyan viccesen göndörödött a haja, mint nekem. Azzal a túlzott precizitással és tökéletességre törekvéssel, amivel én működtem akkoriban, nehéz volt komolyan vennem egy olyan flegma alakot, amilyennek ő tűnt. Mégis ahogyan cseperedtünk, egyre többen kihullottak, elmaradtak az edzésekről, míg mi mindketten kitartóan küzdöttünk, és fej fej mellett haladva lettünk egyre ügyesebbek és sikeresebbek.

A római világbajnokság után vetettem számot először azzal, hogy nekem ez az ember már elidegeníthetetlen része az életemnek. Marcell végleg a szívemhez nőtt, nincs mit tenni. Idővel arra is rádöbbentem, hogy mindig érdekelni fog, merre jár, mit csinál, boldogan él-e… és akkor a véletlen úgy hozta, hogy belebotlottam az alteregójába.

Marcellgrafika
(Grafika: Mankovits Marcell)

Nem tudom, mi kellett ahhoz, hogy a dramaturg szak helyett a Külkereskedelmi Főiskolára vetődve, rögtön az első napon összeismerkedjem a többszáz hallgató közül azzal az eggyel, aki szintén beadta a Színművészetire a jelentkezését, de végül ugyanúgy az üzleti felsőoktatásban kötött ki. És nem tudom, miért történt így, hogy a kívül ugyan kisfiúsabb (és egyenes hajú), belül azonban bölcsebb (és fegyelmezettebb) Barnabás szavaiban, hanghordozásában, grimaszaiban és gesztusaiban nekem Marcit kellett viszontlátnom.

Különleges időszak kezdődött. Rendszeresen figyelmeztettem magam, hogy a két férfi két külön személyiség, nem szabad az egyik viselkedéséből a másikéra következtetni. Ám akárhányszor összefutottam Barnával, akit még alig ismertem, számtalanszor előre kitaláltam, mire mit fog mondani, mit fog lépni, mert annyira sok volt bennük a közös.

Barnarajzok
(Rajzok: Tóth Barnabás)

Az az idő is elérkezett aztán, amikor úgy éreztem, muszáj őket bemutatnom egymásnak. Hittem benne, hogy a képességeik, a tehetségük, a humoruk összeillesztése további inspirációt jelentene mindkettőjüknek, de a találkozó nem jött létre.

Mindez azért figyelemreméltó, mert mostanra mindketten filmrendezőként váltak ismertté. Bár az egyikőjüknek alapvetően a reklám-, a másiknak pedig a rövidfilm a specialitása. Mindemellett az egyik már gyermekkorában járt Cannes-ban (láttam az Alain Delonnal közös fotóját), a másik pedig tavaly két arany, idén három ezüst delfinnel tért onnan haza.

Úgyhogy, még mindig nem késő összehozni őket. Lenne miről beszélgetniük, az biztos.

Vid Gabriella

ウィド ガブリエラ

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s